Amikor ezt a bejegyzést írtam, épp kint ücsörögtem a kollégium erkélyén. Szerencsés utcában lakom, van pár fa, ami büszkén állja a sarat a betondzsungel ellenére is. Jujj mi történt! Egy közeli lomb ágára rászállt egy kismadár, egészen pontosan egy tengelic. Annyira bohókás, picike állat, imádom. Jött a párja is, egy-kettőre bulit csaptak csaptak előttem. Fájdalmak ide vagy oda, ez a két kis mütyürke egy csomó boldogságot és energiát adott nekem abban a percben, mert ismét visszatértem a gondolataimmal a jelenbe. Aztán az utcán sétálva is folyamatosan jöttek a pozitív visszajelzések, kedves pillantások. Észrevettem magam körül a csodát, mert a most pillanatában éltem, filmszerűen pörögtek az események. Minden percét élveztem.
Egy kis kitérő után pedig TÁDÁÁÁM: A várva várt pillanat is eljött, amikor egyik barátnőmmel, Esztivel elmentünk kicsit fotografálni. Hamarosan nyitok egy portfólió alcímet, ahol minden ilyen lábatlanságos képet el tudtok érni. Kettő ebből a sorozatból (egyelőre):
A fotókért hálás köszönet a tehetséges Makai Eszternek, itt elérhetitek a többi munkáit is:
https://www.behance.net/makaieszti
Puszipuszi, Réku
