Valóban jó ötlet blogolásba kezdeni? A személyes élményeim biztos, hogy az internetre valóak? Nincs jobb dolgom ennél, nem kéne inkább gyógytornáznom vagy tanulnom a billentyűzet koptatása helyett? Annyi blog létezik már, honnan tudhatom, hogy valami új értéket tudnék mutatni másoknak?
Ezer, ehhez hasonló kérdés fogalmazódott meg bennem azóta, amióta végleg eljutottam ahhoz az elhatározáshoz, hogy érzéseimet, tapasztalataimat megosszam számomra teljesen ismeretlenekkel. Úgy érzem, nagy szükség van rá. Ez egy iszonyú nagy tabu téma.
22 éves vagyok, és lassan egy éve élek fél lábbal. Pontosítok: másfél lábbal, mert a bal lábamból a combom még megmaradt. Egy 2014-es autóbaleset következtében 180 fokos fordulatot vett az életem.
Felépülésem során észrevettem, hogy iszonyú kevés információ áll rendelkezésemre friss amputált betegként, vagy úgy bármilyen sérültként. A társadalom nem ismeri a sérültek életét, és ezért a zöme el is határolódik tőlük. Én feladatomnak érzem, hogy ezt a nagy szakadékot fokozatosan foltozgassam.
Első és legfontosabb információ a blogommal kapcsolatban:
A blogom célja NEM A SAJNÁLATKELTÉS. Aki katasztrófaturizmust keres, itt nem fogja megtalálni. A huszas éveiben járó, ereje teljében lévő nő vagyok, és 95%-os életet élek, nem hinném, hogy bármi sajnálkozásra adnék indokot, azon kívül, hogy fizikailag egy végtaggal kevesebb vagyok. Az én esetemben a kevesebb több lett végül, mert megtanultam értékelni az életemet és ma már nagyon pozitív szemlélettel élem a mindennapjaimat, a kemény megpróbáltatások ellenére is. Rengeteg erő van bennem, és jól esik ezt másoknak is átadnom, akár személyesen, akár online.
FŐ CÉLJAIM:
Elsősorban a hasonló helyzetben lévőket szólítanám meg. A mozgássérülteknek egy internetes közösségi fórumot szeretnék létrehozni, az amputáltak számára a protézisviseléshez és a mindennapi nehézségekhez útmutatást és segítséget adni.
Friss amputált betegekhez kórházba menni látogatni. Ilyen esetben a legfontosabb, hogy az ember ne veszítse el a jövőképét, és kitartóan küzdjön a felépüléséért.
Motivációs beszédek,előadások, blogbejegyzések azoknak is, akik fizikailag épek és szeretnének inspirációt nyerni belőlem.
Folytatni akarom a modellkedést, természetesen „robotlábas” fotókon keresztül 😉
Elérni, hogy NE LEGYEN CIKI, ha sérült vagy. Ez nem egy tönkrement élet! Sőt! Még csak ezek után kezdődik az igazi élet, amikor minden este úgy fekszel le, mint egy igazi hős.
Naplószerű blogolás, ahol bemutatom, hogy mikre vagyok képes még így is, másfél lábbal. Feszegetni akarom a lehetséges és a lehetetlen közti vékony határvonalat. És biztosak lehettek benne, hogy nem fogom beérni a kevesebbel 😉
Ezekkel a gondolatokkal indítanám el első körben a blogot, a céljaim listája pedig folyamatosan bővülni fog az idő előrehaladtával, izgatottan várom a visszajelzéseket 😉
Szeretettel: Réku
