BLOGPOST 2018/1
Ismét beszélnünk kell, ezúttal is magammal. Úgy, mint egy családi kupaktanácsban, ahol hárman vagyunk.
Az egyik sarokban a gyerek énem ül. 8 éves kislány, aki legoból űrhajót épít, ebihalakat idomít a sárban, a kutyáival a búzatáblában nyulakat hajt. Hivatásként hősnő szeretne lenni, bármit is jelentsen ez.
A másik sarok a felnőtt Réka sarka, a huszonpáréves-féligegyetemista-lábatlan-blogger-előadó, aki quarter life crisis-ba süllyedt, tipikus Y-os. Neki már vannak gondjai, és szeret bennük is ragadni. A vállára szakadt a felnőttlét, amiben a mosoly egyre csak fogy. Hivatásaként biztonságot keres, bár pontosan tudja, hogy ez is olyan illúzió, mint a Tinder.
És végül velük szemben ülök én, a lecsupaszított ego nélküli én, a csendes megfigyelő, azon sakkozok, hogy melyiküket támogassam.
KicsiRéka: – Régóta mondani akartam, hogy mekkora savanyú uborka lettél.
NagyRéka: – Nem értem, miről beszélsz?
Kicsi: – Látod, pont erről. Gyere ki a mókuskerékből, mert nem látsz tisztán. Zombi vagy. Alszol, dolgozol, tanulsz, a lábad miatt hisztizel, eszel, tanulsz aztán megint alszol. Mindezt pénzkeresés ürügyén teszed, pedig Te is érzed, hogy nem jól van így. Mondd, boldog vagy?
Nagy: – …Nem tudom.
Kicsi: – Ajjaj, több dolgom lesz veled, mint hittem. Hunyd be a szemed és emlékezz vissza rám. Emlékszel, milyen világmegváltó terveink voltak?
Nagy: – (könnyes szemmel) Igen, álmaimban mindig visszautazok hozzád, hiányoznak az ebihalak. De tudod, muszáj továbblépnem. Mindenki azt mondja, hogy keményen kell dolgozni meg tanulni, csak akkor leszek értékes. Azt mondják, le kell rakni azt a valamit az asztalra.
Kicsi: -És az a „VALAMI”, az mi?
Nagy: – Bárcsak tudnám…Amikor leérettségiztem, azt hittem az a valami, de rájöttem, hogy nem volt elég. Amikor a diploma lesz a kezemben, az sem lesz igazi valami. Most meg azt várják tőlem, hogy családot alapítsak, pedig még azt sem tudom, ki a franc vagyok.
Kicsi: – Én tudom, ki vagy. Te én vagyok, csak régóta elszakadtál Tőlem. Egyek vagyunk, együtt kéne működnünk, nem pedig tagadni egymást. Szeretnélek segíteni, mert látom, hogy szenvedsz.
Nagy: -Én inkább sodródásnak mondanám, a szenvedésben legalább érzel fájdalmat. Ez olyan szürke köd szerű dolog, ami nem akar tisztulni. A félelmeim minden oldalról körülvesznek és nem akarnak engedni. Annyi kérdésem van: Mitől lehetek értékes? Fontos vagyok-e a környezetemnek? Akkor jobban fognak értékelni, ha azt a bizonyos valamit leteszem az asztalra, amit elvárnak tőlem? Jaj, olyan fáradt vagyok!
Kicsi(lábat lógatva): -Mondd, szeretsz még játszani?
Nagy: -Nem tudom, nem igazán csinálok ilyet.
Kicsi: -Pedig legutóbb nagy vigyor volt a képeden, amikor újra lego került a kezedbe…
Nagy: -Meg is lepődtem. Azt hiszem, ezt az évek során kiölték belőlem. Nem akartam kilógni a sorból, ezért megtanultam megfelelni az órán, a játékaimat meg otthon hagytam. Féltem attól, hogy gyereknek néznek.
Kicsi(kacag): -Szégyellsz engem? Pedig nem lövök le nagy poént, ha elmondom, hogy minden felnőtt titkon újra gyerek akar lenni.
Nagy: – Nem hiszem, hogy így van…
Kicsi: – Nem vetted észre? Azért boldogtalanok a felnőttek, mert nem játszhatnak, nem táncolhatnak, nem kergetőzhetnek szabadon. Vagyis nagyon szeretnének, csak félnek attól, hogy mit mond majd róluk a tanárnő, a kolléga, a csapattárs, Piri néni a szomszédban.
Nagy: Én is félek a Piri néniktől…De az mégsem egészséges, ha dalolászva meg táncolva megyek végig az Andrássy-n!
Kicsi: -És az egészséges, ha a fejedet lógatva élsz le 10-20-30 éveket? Ilyen akarsz lenni???
Nagy: -…
Kicsi: Szóval, a lényegre térek. Azért lettél savanyú uborka, mert hiányzik az életedből a játék. Görcsösen éled a napjaidat, pedig csinálhatnád úgy is, mint az építőkockázást, ahol nincs rossz helyre tett tégla. Ha leomlik a fal, majd legközelebb máshogyan építed föl.
Nagy: -Szerinted lehetséges, hogy Te meg Én újra Mi legyünk?
Kicsi: -Csak akkor, ha odafigyelsz rám. Együtt fel tudunk építeni egy világot, amiben van hely a felnőttes dolgoknak és az én játékaimnak is. Miért nem kezded már el a nagy terveidet? Az Álomkészítő órák turnét, a paralimpiai felkészülést, a futótáborokat? Ne mondj le az igazi álmainkról, kérlek.
Nagy: – Hát nem is tudom, mit mondjak. Köszönöm, hogy még mindig tanítasz, pedig Te csak egy gyerek vagy…
Kicsi: – „Csak egy gyerek”?Te figyeltél rám egyáltalán???
Nagy: -De hát az vagy!
Kicsi: ?!@ꀨWTF©???
Nagy: „+!%/=():_!!!!!!!
Kezdődik az egész elölről. Yo.
Robilány
