Lábatlanul 1 hónapig

Konstans unalom. Vontatott egyhelyben üldögélés. Maxra koptatott Xbox kontroller. Bemacskásodott izmok. Úszógumi a kockahason.


Így tudnám kendőzetlenül összefoglalni a műtét utáni elmúlt egy hónapot, mialatt a gyógyulás jegyében nem viselhettem a robotlábam május 14. és június 23. között. Soha de soha de soha többet nem akarok ilyet átélni. So-ha.

Engem nem zavar, hogy lábatlan vagyok, egészen addig, amíg van lábam. Mármint protézisem. 6 év alatt megszoktam azt a kiváltságos helyzetet, hogy nagyrészt önellátóan és sportos rohangálásban élem a hétköznapjaimat. Az éltet, ha mozgásban lehetek. Persze, vannak helyzetek, amikor segítségre szorulok, például amikor a zöldséges fiú duplán fizetteti ki velem a kiló epret és veszekedni kell vele. Vagy amikor a szomszéd Micike megvádol azzal, hogy megint én hagytam nyitva a garázs kapuját, pedig most nincs is kocsim. Sokszor megkérek valakit, hogy cipelje a cuccom, vagy fogja meg a kezem, ha elesnék a futólábbal.

BULIFOTÓ A HONVÉDBÓL

Protézis nélkül, könyökmankóval menedzselni a hétköznapokat? Pfff. Minden elismerésem a nálam profibbaknak, számomra képtelenség.
Na de mi is az, ami ilyenkor hátráltat? Nem kell olyan nagy dolgokra gondolni, mint a futás, elég annyi, hogy a kis bögre kakaómat sem tudom arrébb vinni az éjjeli szekrényre lötyögés nélkül. Nem tudok félelem nélkül lemenni a lépcsőn. Csúszós talajon el sem indulhatok a mankóval. Mindent instabilnak érzek protézis nélkül.

Nem volt választásom, muszáj volt kés alá feküdni. Egy éve tapasztalok egy szúró érzést a kislábam alján, elkezdett nőni a csontom és egy idő után képtelen voltam nem odafigyelni a fájdalomra. Sokan csak legyintenek, amikor operációról van szó, nem kell aggódni, mondják. Én már a saját vérem látványától is kiszaladok a világból, ezért majd csak egy következő életben leszek orvos.
A műtét időzítése viszont pazarra sikerült: pont akkor, amikor mások is otthon kuksoltak a járvány miatt. Beismerem, ez némiképp könnyített a helyzetemen, hogy senkinél nem történt semmi izgalmas. (széttárt kezű emoji)

Új lábikó, türelmetlenül várlak. Annyira, mint a karácsonyi jézuskát. Még jobban.

Tudjátok, sokszor mondogatom azt, hogy idővel minden megszépül és utólag rájövünk arra, miért volt hasznos tapasztalat számunkra az a nehéz időszak. Nos, ez a lábatlan hónap egy deka tanulsággal vagy jó érzéssel nem szolgált, maximum annyival, hogy végre kimondhatom: TÚL VAGYOK RAJTA. 😀

Robotlány

No Comments Yet

Leave a Reply

Your email address will not be published.